Birman kiscica érkezik 2023 átdolgozott változat

Saba / Sábacat Birman kiscica érkezik

Ez a cikk egy rövid összefoglaló, hogyan készüljünk fel Birman kiscica fogadására a Saba  / Sábacat kennelből

Elsősorban ez a cikk azoknak a vevőimnek segítség, aki hamarosan Saba Birman kiscica boldog tulajdonosai lesznek. Nem szól ez a cikk tenyésztők számára, hiszen Magyarországra  egyáltalán nem adok tenyésztési engedélyt, így  tenyésztőknek szánt szakmai anyagokat sem publikálok magyar nyelven.

Amikor egy Birman kiscica elhagyja kennelünket, akkor az ő teljes élete örökre megváltozik. Rendkívül fontos, hogy minden lehetséges módon segítsük az új körülményekhez való alkalmazkodását.

Két fő részre bontom ezt a cikket. Az első felében a cica vegetatív szükségleteit, míg a második részben érzelmi, mentális szükségleteit tekintem át.

Kezdjük akkor a fiatal Birman cica vegetatív szükségleteivel:

Macskaszállító kosár: Bármilyen lehet igény és tetszés szerint, viszont 2 fontos dologra szeretném felhívni a figyelmet: Ne a kiscica jelenlegi méretéhez, hanem a felnőtt cica méretéhez igazodjunk. Nagyon leleményesek a cicáink, ezért csak olyan szállítót ajánlok ami macska biztosan zárható. Zipzárakat könnyen nyitják!

Fontos még megjegyezni, hogy könnyen tisztítható, fertőtleníthető legyen!!!

A kiscicákat hazaérkezés alkalmával az előre kikészített alomba tegyük ki. Innen fedezze fel a világot, hogy ide mindig visszataláljon. Minden kiscica szobatisztán kerül új családjához. Itt jut eszembe, hogy nem tanácsolom megérkezés pillanatában az egész házban, lakásban szabadon engedni a kiscicát. Egy kisebb helyiségbe zárjuk be, az alommal, tőle min 2-3 méter távolságban lévő etető itató tállal együtt. Olyan helyiségbe ahol nem tud elbújni olyan helyre, ahonnan nem tudjuk kivarázsolni. Mi üljünk be vele ide, itt játszunk vele, beszéljünk hozzá, simogassuk. Amikor azt látjuk már felfedezte ezt a helyet, és bátran szalad elénk, felcsapott farokkal dorombol, vagy felszabadultan játszik, akkor eljött az ideje, hogy kinyissuk az ajtót. Ha megijed valamitől akkor ide mindig vissza tud majd szaladni… ????

Mindig arra törekszem, hogy a kiscica testi állapota kifogástalan legyen, mikor új családjához költözik.  Ezért a kifogástalan táplálék mellett még  Vetry Dmg vitamint  kaptak egy héttel költözés előtt, és ennek folytatását javasoltam legalább még egy hétig. Az útmutatóval ellentétben az általam javasolt adag  0,25 ml/nap  amíg el nem érik a 3 kg testsúlyt, ezt követően ajánlott átallni az útmutatóban is javasolt  0,5ml/adagra. Később a kifejlett Birman macskák adagja is ez lesz majd.

Évekig a Vetry dmg csepegtetős vitamint használtam, de a legújabb kutatási eredmények alapján átalltam egy speciális immunerősítő gombára. A gomba latin neve Cordyceps, magyarul Kínai hernyógombának hívják.  Ez a gomba nem csak a macskák celluláris immunválaszát erősíti hatékonyan, de képesek közvetlenül a vírusokat megtámadni és megsemmisíteni. Az interneten beszerezhető sok gyártótól. Javasolt adagolása 5 napig napi 1db az ételbe keverve, majd 2 nap szünet.  Kimondottan javaslom minden stresszhatás pl. oltás, ivartalanítás környékén, utazás, kiállítás, végleges családhoz költözés stb. kúra szerűen adni.  Gyakorlatilag a Vitamin helyett használom most a gombát.

Florentero bélflórát szintén hosszú évekig használtam, de a mostani gyártásban már megváltoztatták az összetételét és jelentős nyálzást okoz a macskáknak. Valószínűleg az ízén is változtattak kedvezőtlen módon, mert menekülnek tőle a macskák míg előtte jutifalatként nyalták le az ujjamról. A bélflóra nagyon fontos és szükséges, hogy legyen a házipatikában, de hogy melyik készítmény legyen az, azt pillanatnyilag még én is keresem sajnos.

Stresszes időszakban a gombával együtt, illetve bármilyen bél probléma esetén adjuk. Megelőzésképpen napi egyszer, probléma esetén napi 3x. A cicák bélrendszere, bélflórája sokkal sérülékenyebb mint az embereké. Az immunrendszere a fiatal és idős állatoknak, jóval gyengébb mint a felnőtt kifejlett macskáké. Véleményem szerint a megelőzés, és a gondos higénia jobb mint gyógyítani a problémákat.

Későbbiekben a vitamint ajánláson szerint 3 havonta kapták 1-2 hétig, és minden esetben oltásokat, ivartalanítást, bármely stresszhatást (pl kiállítások, utazások) megelőzően és követően. Ezt ajánlom a gomba felhasználóknak is követni. 

Fontos tudnivaló, hogy ez a vitamin túladagolható, ezért nem ajánlott megszakítás nélkül egy hónapnál tovább adni, míg a gomba esetében 5 naponta meg kell szakítani az adását!

A pro biotikum adása  is javasolt az előbb felsorolt helyzetekben a vitaminnal együtt, de a vitaminnal ellentétben ez nem túladagolható, gombával is kombinálható. 

Nagyon fontos, hogy a kombinált oltásból az oltási könyvben, vagy útlevélben megtalálható oltást kapják ismétlő oltásként!!!  Ugyanazt amit már nálunk a kennelben kaptak. Sajnos forgalomban vannak olyan oltások, amik nagyon kedvezőtlen, és veszélyes mellékhatásokat okozhatnak!!! 

Veszettség oltást csak és kizárólag nagyon indokolt esetben kapjanak és azt is csak a bal hátsó láb bőr alá injekciózva!  Más oltásokkal kapcsolatban pl leukózis, kérem vegyék fel velem a kapcsolatot, hogy elmondhassam a mellette és ellene szóló érveket, hogy mindenki felelőségteljes döntést hozhasson.

A szőrcsomó elleni pasztát rendszeresen heti 2 X kb. 3 cm, vedlési időszakban kicsit többet is adhatunk a cicánknak.  Érdemes elkezdeni adni, amikor már kiszőrösödik a cica 5-6 hónapos kortól. 

Táplálás:

Royal Canin tápot kapnak a Saba/ Sábacat Birman cicák. Kezdetben vagy a Mother and Babycat vagy pedig a Kitten tápot kérjük beszerezni. A cicák 3 éves korukig fejlődnek, nem probléma ha tovább is kapják ezeket a tápokat mint a kifejezett kölyök kor. Természetesen az ivartalanítás után át lehet állni a steril tápok fogyasztására. Ennél részletesebb tájékoztatást nem kívánok adni, hiszen a Royal online felületén mindenki számára elérhető információ  a macskák egészséges táplálása. 

Royal Canin

A száraz táp váltás, komoly problémát, egészségkárosodást okozhat a kiscicának!

Ha valaki mégis szeretne más táppal etetni, akkor is ajánlott legalább az első  2-3 hónapot Royallal folytatni, és csak lépésről lépésre kb. 2 hét alatt  az új táp fokozatos hozzáadagolásával tápot váltani.

A száraz tápnak és víznek  állandóan, napi 24 órában a cica előtt kell lennie. Kevésbé ismert információ, hogy a macskák naponta átlag 15-18 alkalommal étkeznek.

Kérem kerüljék az olcsó macskatápok adását!

Egészséges, bőr és szőr, testfelépítés, immunrendszer csak minőségi élelmiszerrel és kiegészítőkkel érhető el. A genetika nem minden. Én csak  előkészíteni tudom a kiscicákat az egészséges és boldog élethez, a többi már az önök felelősége lesz.

Cicáinknak napi 2-3 alkalommal minőségi nedves eledelt is  kínálunk.  

Sokkal könnyebb a nedves eledelt változtatni mint a száraz eledelt. Gyakorlatilag minden minőségi nedves eledelt ki lehet próbálni. Csak néhány fajta , amit nálam esznek és szeretnek a cicák.

Száraz tápon nem nevelünk fel kiscicát!

Reggel és esete mi forró vízbe áztatott táphoz keverjük az alutasakos vagy konzerv eledelt. Kéz melegen tálaljuk. Konzerv: Royal Mother and Baby Instinctive, és vagy Kitten Instinctive minden képen beszerezendő. Ezen kívül bármilyen kitten prémium konzerv jó lehet. Nálunk nagyon bevált: Schesire alutasakos ( drága, ha rászokik mást nem fogad el, de csúcs minőségű eledel) Cosma Thai tuna and crab .

Ezek mellet, én rendszeresen adok nekik, főtt csirkemellet, és Alaszkai tőkehal filét szintén főzve. 

Soha nem adok ember étel maradékot vagy tejet a macskáknak.

A friss vízhez és a macskavécéhez mindig zavartalanul férjen hozzá. ezek sohase legyenek közel olyan gépekhez, helyekhez, ami feszélyezi, zavarja a macskát. 

Fontos még. hogy a macska WC ne legyen közel a vízhez és a macska etetőtáljához, ne kerülhessen át  szennyező anyag az élelmiszerekre.  Zárt macska WC használata javasolt. De nálam nem minden kiscica találkozott vele, így az erre való átállás csak fokozatosan oldható meg. 

Macskaalomból bármilyen kompakt csomósodó alom megfelelő, de a szilikonos alom kölyök macskának nem használható.  

Nagyon sokan kérdezik tőlem, hogy én melyik márkát használom, pedig ennek van talán a legkisebb jelentősége.  Én a Benek extra compact almot használom és a zooplus  rendelem.

https://www.zooplus.hu/shop/macska/macskaalom/benek/compact/562481?ref=reorder&activeVariant=562481.0

Almos tálcából ezt használom:

https://www.zooplus.hu/shop/macska/toalett_macskaapolas/wc/klasszikus/1366403?activeVariant=1366403.0

Macska kaparófából pedig ezt:

https://www.zooplus.hu/shop/macska/macskabutor_kaparofa/kozepes/kozepes_macskabutor_120cm_ig/519673?ref=reorder&activeVariant=519673.1

Ez utóbbi 3 tétel csak ajánlás, és egy picit sem kell szent írásnak venni. Nagyon sokan kérdezik ezért került bele a tájékoztató anyagba. Természetesen mindenki azt használ, amit szeretne. 🙂

Eljutottunk a második feléhez a cikknek a cicák lelki, szellemi szükségletei. 

A legfontosabb energia a Saba / Sábacat Birman cica számára a SZERETET

Birman macska szeretet hiányában nem tud létezni.

Az a Saba/ Sábacat Birman cica, akinek mindene megvan, kiváló minőségű élelem, vitaminok, a legmodernebb macskajátszófa stb. de nem kap emberi szeretetet, törődést a gazdájától, soha sem lesz egészséges, boldog macska!

A tőlem származó Birman cica biztosan nem.  Saba / Sábacat kennelben csak szeretetet, törődést tapasztaltak meg, nem találkoztak semmilyen negatív ingerrel, hangos szóval, durvasággal.  Lelkük telis – tele van szeretettel, amit szeretnének megosztani Önökkel.

Kérem ne okozzanak nekik csalódást! 

 

Kérem adjanak nekik annyi szeretetet amennyit csak bírnak, és fogadják el tőlük mindazt a szeretet csomagot, amivel ők készülnek Önöknek. :

Engedjék, hogy a kiscicák is részesei lehessenek a családnak. Engedjék, hogy ott tartózkodjanak, ahol a család. Ne zárják be őket egy számukra épített luxus macska szobába, mert sohasem lesznek ott boldogok. Játszanak velük sokat, simogassák őket, beszéljenek hozzájuk és meglátják, ők is válaszolni fognak. Engedjék hogy szabadon rohangáljanak az egész lakásban, vagy önökhöz közel pihenhessenek.

Ne feledjék, hogy minden cicának szüksége van olyan nyugodt helyre, ahol zavartalanul pihenhetnek. Fontos tudniuk ezt, a kisgyermekes családoknak, vagy ahol másik kisállattal él együtt a Birman cica.

 Legyenek kedvesek a Birman cicával és a legjobb jóbarátukká válik majd.  Nem lehet őket annyira szeretni, amit később ne adnának vissza számunkra.

Szeretet egy soha véget nem érő, önmagába visszatérő folyamat.  A Birman cica egy kiváló lehetőség ennek gyakorlására. 

Néhány játék igen veszélyes lehet, ha felügyelet nélkül a cica birtokában marad.

Ezek a játékok a teljesség igénye nélkül a tollas játékok, vagy a köteles játékok.

Ezek a játékok alkalmasak a cica önálló játszatására: 

Birman cica nem szeret hosszú ideig egyedül, magányosan maradni.

Ha a család rendszeresen hosszabb ideig magára hagyná a Birman cicát mint 7-8 óra naponta, célszerű egy másik Birman cicát társul választani. Ha másik macska fajtára vágyunk az is megfelelő, ha nem agresszív fajta, Boldog harmóniában tudnak együtt élni kutyákkal is.

cat love

De semmilyen másik állat szeretete és társasága nem képes pótolni az emberi szeretetet és törődést!

Őszintén remélem segíteni tudtam picit, hogy mire számítson az friss Birman cica gazdi és hogyan tud felkészülni a cica érkezésére.

Ha még nem előjegyzőnk, vagy Birman cica tulajdonos az olvasó, csak rátalált erre a cikkre, kérem gondolja át Ön mit tud ajánlani a cicának, mielőtt kapcsolatba lépne velünk. Ne csak azzal számoljon. amit elvár egy Birman kiscicától

Köszönöm. ????

Természetesen, további kérdésekre szívesen válaszolok. 

Birman kiscica info, előjegyzés:

www.birman.hu

kata@birman.hu 

További hírek

Tippek Birman macska vásárlásához: minden, amit tudni kell

Fedezd fel az elérhető Birman cicáinkat!

Miben különbözik a Birman macska a többi macskafajtától?

Macska tartása lakásban – bevált praktikák az új gazdiknak!

Macska nyávogás – ezt szeretné jelezni a cicád!

Szeretet művészei a Burmai Szent templom macskák