Természetesen rengeteg különbség van a fajták és az egyedek között is. Például a harci kutyákat (pl Pitbull) nehezen tudom elképzelni macskákkal barátságban élni. Míg a jámbor pásztorkutyák (pl Border collie, Pumi, Puli) sokkal könnyebben rávehetőek a barátságra. Így van ez a macskáknál is. Az agresszívebb fajták (mint pl Bengáli) nehezebben barátkoztathatóak, mint mondjuk a jámborságáról híres Szent Birman macska. Az én Sábám, aki egy kék sziámi cica volt, kimondottan utált minden négylábút maga körül. Neveltetése miatt viszont, mint kutyákat, mint pedig más macskákat megtűrt. És itt rá is térek a nevelés kérdésére. A legkönnyebb a helyzetünk, ha mindkét állat kölyökként kerül hozzánk, egy fokkal nehezebb, ha az egyik már felnőtt, és a legnehezebb, ha mind a ketten kifejlettek és úgy akarjuk őket összeszoktatni. A siker valószínűsége is körülbelül ilyen arányban csökken. Részletes leírást nem tudok adni, hiszen az könyv terjedelmű lenne, de dióhéjban a legfontosabb hogy kellő türelemmel, megértéssel, és nagyon sok simogatással fogjunk hozzá a dologhoz. Minden agresszív megnyilvánulást tiltsunk (fontos, hogy erőszak, agresszivitás nélkül. Ütlegelve nem lehet állatokat szelídíteni), és jutalmazzunk minden bátor, egymás felé irányuló barátságos viselkedést. Az állataink alapvetően a mi kedvünkbe akarnak járni, s ha ez az, hogy szeressék egymást, akkor ezt fogják tenni. Fontos még, hogy csak egészen apró lépésenként haladjunk, inkább tartson két héttel tovább, mint kapkodásunkból adódóan nagyot lépjünk visszafelé. Gondolok arra, ha például már megszagolták egymást és semmi nem történt, ne akarjuk rögtön egymás mellett etetni őket, vagy ehhez hasonló. Az, hogy honnan kell indulnunk, nagy mértékben függ kedvenceinktől is. Mert vannak, akik utálják egymást, vannak, akik közömbösek, és vannak, akik barátkozóak, nyitottak, érdeklődőek. Ez utóbbi csoportba tartoznak a Birman macskák is.
