Igen!

Rendkívül, finom, bájos, kedves cicák, és véleményem szerint kétségkívül a legintelligensebb fajta. Ragaszkodóak, gazdájukat követik mindenhová. Kommunikálnak az emberrel és egymással is.

Doroty például sohasem, vagy csak nagyon ritkán nyávog. Ő azt a speciális hangját használja kommunikációra amit az anyamacskák általában csak a kölykeik hívásához használnak. Ő csak velem és Yodával beszélget így, ezen a mély morgáshoz hasonlatos hangon.

Ami az értelmi és érzelmi fejlettségüket illeti két példa jutott az eszembe:

Doroty amikor megérkezett hozzánk, bizony nehezen viselte kislányom közeledési kisérleteit. Többnyire ez abból állt hogy, hangos kiabálással üldözte a macskát a sárga kismotorjával, vagy a zöld gumitehenén ugrálva.

Persze a macska menekült előle ahogy csak tudott. Pont három napig! Szerencsém volt, hogy pont elcsíptem a pillanatot, amikor Dorotynk megvilágosodott. Szándékosan használom ezt a szót, mert pár másodperc alatt történt minden.

Doroty ugyanis rádöbbent, hogy Anna egy gyerek. És mit lehet kezdeni egy kisgyerekkel? Hát játszani lehet vele!

Továbbra is vadul rohant előle, de már felpuposított háttal és felborzolt farokkal. Amikor a folyosó végére értek, már nem bújt el hanem szembefordult Annával és kergetni akarta.

Most Annán volt a sor, neki sem kellett több pár másodpercnél míg sarkon fordult és sikítozva ” menekült”. Doroty legnagyobb örömére aki rögtön üldözőbe vette.

Egy órán keresztül folytatódott a nagy kergetőzősdi. Játékukat továbbfejlesztve,odáig jutottak, hogy amikor Anna bújt be a zöld kúszó folyosójába, akkor Doroty fentről próbálta ” levadászni” majd a macska következett a kúszó alagútba és ilyenkor Anna próbálta megfogni, vagy pörgetni a macskát. Ettől a perctől kezdve soha többet nem félt Annától, csak úgy kezelte, ahogy egy gyereket lehet. Folyt. köv.

Doroty Annát várja a zöld kúszófolyosóba elbújva