Hétvégén kiállításon voltunk 2

Yoda mellett Gregory is részt vett a kiállításon, aki Yodával ellentétben, rögtön felszabadúltan sétálgatott a ketrecében. Úgy feküdt, hogy jól szemügyre vehesse a hozzá érkező látogatókat, s ha valaki megállt előtte, hát bizony ő felugrott, hogy hangos dorombolásával mindenkit azonnal levegyen a lábáról. Ha fotózták, pózólt, ha gyerekek jöttek simogattatta magát, vagy játékával kápráztatta el a macskabarátok szívét. Végül új kis gazdájával egymásra találtak, és mi nyugodt szívvel és sok jó tanácsall engedtük új otthonába.

Nekünk is gazdag hétvége volt mert nagyon sok kedves állatszerető családdal ismerkedhettünk meg. Jókat beszélgettünk, megosztottuk egymással mókás macskás történeteinket. Voltak egészen megható pillanatok pl. amikor egy 2 gyermekes család elmondásuk szerint csak azért jött ki a kiállításra hátha mi is ott leszünk és személyesen is találkozhatnak a gyönyörű cicáinkkal, akiket név szerint ismertek!!! Vagy a másik eset amikor egy 2,5 éves kislány felkacagott örömében amikor Gregory megszagolta az újját.

Egyszoval köszönjük nektek Egyesület, köszönjük nektek kilátogató kedves emberek, igazán kellemes nap volt.

IMG_0012

 

További hírek

Birman kiscica érkezik 2023

Birman macska szőrgondozás – könnyebben kezelhető, mint gondolnád

Tippek Birman macska vásárlásához: minden, amit tudni kell

Fedezd fel az elérhető Birman cicáinkat!

Miben különbözik a Birman macska a többi macskafajtától?

Macska tartása lakásban – bevált praktikák az új gazdiknak!