Ahogy Yoda szemilyisége kibontakozni látszik, egyre inkább az az érzésem, hogy egy igazi lovagot kaptam, amikor őt választottam. Ő nem annyira kíváncsi, mint Doroty, viszont a világ végére is eljönne utánam. De csakis utánam! Amolyan egyemberes cicus. Ő bizalmatlan az idegenekkel, és azt is tudom, hogy még a mi kapcsolatunk is nagyon sokat fog mélyülni az idővel. Mégis ő engem választott, és kedvességével szebbé teszi napjaimat. Amikor csak tud, akkor mellém bújik és hangos dorombolással fejezi ki a szeretetét. Ha felállok, kikísér. Ha visszajövök, visszakísér. Mostanában például kedvenc ételéhez sem kezd addig hozzá, amíg hangos dorombolással, púposított háttal, felálló farokkal nem jelzi, mennyire szeret és hogy számára nem az étel a legfontosabb. Miután kidorombolta magát, és megbizonyosodik afelől, hogy tényleg mennem kell, csak azután kezd el enni.
És még vannak emberek, akik azt hangoztatják, hogy a macskák csak hízelegni tudnak! Őszintén sajnálom őket, hogy lemaradnak az életben valami csodálatos dologról.
