Férjemmel közöltem a tényt , hogy ma én nem fekszem le hiszen szülünk. Ő is fennt maradt éjfélig, de mivelhogy ő volt a soros a gyermekünket reggel oviba vinni, és ehhez korán kel, éjfélkor elnyomta az álom. Én magam nekiültem spanyolt tanulni és közben figyeltem a cicát. Doroty fel le járkált, eldölt az oldalára, aztán megint felkelt, nem találta a helyét. Ezt általában így szokta nincs ebben semmi szokatlan gondoltam. Az igazi tolófájások 11. 15 kor kezdődtek. Ekkor már Doroty nem maradt a helyén csak ha közvetlenűl mellette ülök. Az én íróasztalom az ő szülőbútorától nincs 1 méter távolság, neki ez még mindig messzi volt. Minduntalan kijött és ráfeküdt a könyveimre és ott tologatott. Ekkor feladtam és én kuporodtam mellé a földre, és itt tanultam tovább már csak a szavakat. Folyamatos szemkontaktus és a simogató kezem nagyon megnyugtatta. Teljes kényelemben folytatódott az ellés bár fél óra után az én hátam már sajgott a görnyedt üléstől. Megpróbáltam visszalopódzni az íróasztalig de nem jutottam 30 cm-re sem, amikor Doroty már kétségbeesve jött utánam. Az igazi probléma az volt amikor WC-re mentem. Szegény macska teljes pánikban kaparta az ajtót és keservesen nyávogott míg közben összegörnyedve tolta az első kölyköt a szülőcsatornába. Siettem ahogy tudtam, de sajna az emberi szükségleteket is ki kell elégíteni. Visszatettem a helyére. Hozzám dugta az orrát minden tolófájás alkalmával. Hihetetlen meghitt pillanatok voltak ezek. Nem gondoltam hogy ennyire nagyon, de nagyon szüksége van rám. Megállás nélkül dorombolt nekem, és mélyen a szemembe nézett. Már egy óra is eltelt így, mégis kölyköknek nyoma sincs. Ez már nem mondható átlagosnak. Aggodalom indul, hiszen az előző ellése fél óra alatt simán lezajlott. Közben visszagondoltam a saját szülésemre és arra, hogy milyen érdekes évekkel ezelőtt még hallani sem lehetett apás szülésről. Hogyan gondolhatták az orvosok, hogy az anyáknak amikor ennyire, elesettek és kiszolgáltatottak az orvosi ellátáson kívül nincs szükségük lelki támaszra??? Agyrém, ha egy cica ilyen szinten igényli a szerető gazdi társaságát a nehéz órákban, hogyan lehetett egy embertől elvárni hogy egyedül végigcsináljon mindent? Persze nem vagyunk egyformák.
Doroty Yodával:
