Miért ilyen nehéz minden búcsúzás???
A héten két cicánk is új családhoz költözik. És ez így van rendjén, nem tarthatunk meg minden nálunk született kicsit, hisz hamarosan áldatlan állapotok lennének… „-Hát persze hogy nem!” Mondja az ész. Akkor miért ilyen nehéz elengedni őket? Mért van az, hogy egész nap olyan szomorú, gyászos a hangulatom? Talán nem megfelelő körültekintéssel választottam nekik új családot? Rossz előérzetem van? – Kérdezem magamtól. De nem ez a baj. Rossz arra gondolni, hogy pár nap múlva már nem én készítem nekik a vacsorát, nem ugrálnak a lábam alatt, nem dorombolnak, ha meghallják a hangomat,és nem az én függönyömmel játszanak többé…
Nehéz dolog a macska tenyésztés, ha az ember ilyen odaadással és színvonalasan csinálja. Valóságos rabszolgái vagyunk az állatainknak…. És mégis, olyan szép. Csodálatos dolog, belenézni az anya szemébe amikor elléshez készülődik. Szavak nélkül is értjük egymást, s némán mindketten tesszük a dolgunkat. Jó érzés világra segíteni egy csöppnyi kiscicát. Finoman szájába adni az első szilárd élelmet. Nézni ahogy cseperedik napról- napra, ahogy fejlődik ki a személyisége, bontakozik ki az értelme. Elkezdeni vele játszani, megtanítani játszani. Ülni némán a kislányommal és csak nézni ahogy szopiznak… Páratlan ajándék az élet. Most mégis olyan szomorú vagyok.
Megkértem a férjemet gyorsan csináljon még egy képet róluk, így együtt, amíg, még csak az én kiscicáim…
Nagyon Boldog életet kívánok, drága Gerald, Gabriella, Glória