Fárasztó nyár volt. Sok munka, a család, a város pezseg ilyenkor, és persze sok-sok munka az állatainkkal is. Sok kiállítás, cica születés, kicsik felnevelése, igen sok feladat hárult most ránk. Bevallom, már én is nagyon vártam az őszt, amikor egy kicsit mi is megpihenhetünk, még akkor is, ha a nyaralás várat még magára. Mostanában Doroty a kölykeivel alszik, Yoda elzárva a csajoktól külön hálószobában, és mi alszunk Ginával, vagy ő alszik velünk, ahogy tetszik.
Szerencsére már abban a korban van, amikor felveszi a mi életritmusunkat és éjjel hagy minket aludni. Az esti lámpaoltás után rendszeresen felugrik az ágyunkba és befekszik kettőnk közé általában, hogy kerek legyen a történet a fejünk magasságában szeret a legjobban aludni. Egyik este miután már mind a hárman elhelyezkedtünk, Gina halk dorombolásba kezd. Persze, hogy nem tudom megállni, hogy felemeljem a fejemet és finoman végig simítsam puha selymes szőrét. Aztán visszahelyezkedek az ágyban. Már fél álomban vagyok, amikor érzem, hogy puha kis tappancsát finoman a tenyerembe csúsztatja. Elmosolyodok, kislányom jut az eszembe. Ő is pont így szeret aludni velem. Az egyik talpát behelyezi a tenyerembe, hogy simogassam, amíg el nem alszunk. Hogyan lehet, hogy ez a cica is pont ugyanúgy igényli a szeretetet, mint egy ember gyermek? És hogyan lehet az, hogy ezt az igényét pont olyan módon is kommunikálja, mint ő? Persze, ezen csak később töprengtem, finoman simogatni kezdtem tappancsát és vele is kéz a kézben aludtunk el.
