Ott hagytuk abba, hogy az igazi áttörést a hozzá állásom megváltoztatását a vasárnapi kiállítás utáni beszélgetés okozta!
Megkeresett minket Raposa Edina akkor még bíró tanuló, és a holland és belga bírók akik szombaton és vasárnap bírálták a cicáinkat. Elkezdtünk beszélgetni, kérdeztek a terveimről a cicákról stb. Majd amikor elpöttyintettem, hogy igazán nem akarok kiállításokra sem járni, tenyészteni is csak ímmel- ámmal. Olyannyira meglepődtek, hogy egymás szavába vágva magyarázni kezdtek. A lényeg az volt, hogy a Birman egy ritka fajta, és örültek, hogy ilyen szép, egészséges és legfőképpen egészséges idegrendszerű! macskákkal találkoztak. Azt mondták, ha ilyen érték van a kezemben, bűn elpazarolni, nem versenyeztetni, nem tenyészteni. Elmondásuk szerint bajban van a fajta. Nyugat Európa bizonyos részein, de főleg Észak Európában már nagyon ritka a jó küllemű, jó papucsú macska. De ha még van is. azt sem tudják kiállításra hozni mert idegbetegek, nem lehet hozzányúlni, karmolnak, harapnak. Annyira hisztisek, hogy megközelíthetetlenek. A bírok már már egy egy bandzsa Birmannak is örülnek odakint. Én csak ámultam és bámultam erre aztán igazán nem számítottam! „-Tessék utazni, beszélsz 3 nyelven. Vidd külföldre a cicáidat, had ismerhessenek meg a tenyésztők! Ilyen cicákkal nem otthon kell ülni!” Ilyen, és ehhez hasonló tanácsokkal bombáztak. Csak úgy kavarogtak a gondolataim a fejemben amikor hazaértem végre. Miután a WCF nemzetközi kiállításon fajtagyőztes lett egyenes út vetetett Ausztriába, hogy ott Nemzetközi Bajnok lehessen. azon kívül hogy ez a cím mindkét cicánknak sikerült. Megint egy nagy meglepetésben volt részem. Az osztrák kiállítás egészen más hangulatban telt mint az itthoni kiállítások. Minden olyan családias, barátságos volt. Nem éreztem a versenyszellemet a levegőben. Pont ellenkezőleg. A kiállító ketrecek közé hatalmas asztal volt elhelyezve körülötte székekkel. Gondoltam a cuccainknak, hát persze hogy nem! Ezek az emberek töménytelen mennyiségű ételt és italt hoztak magukkal, és nem viccelek reggel 10 kor elkezdtek enni, inni és ezt csak egy órára hagyták abba, amikor is elfogyasztották a 4 csillagos szálloda étel és ital kínálatát ebéd gyanánt. Ezután visszaültek és folytatták az evés ivást. Hát én életemben nem láttam még embereket ennyit habzsolni! Bevallom hamar csömöröm lett tőle és megszöktem sétálni a hegyekbe. Mikor visszaértem egy szemüveges férfi idegesen gesztikulálva magyarázott nekem, majd egy alacsony köpcös nő is csatlakozott hozzá. Ahhoz első pillanatban hozzászoktam, hogy habár nemzetközi kiállítás mindenki csak németül beszél és angolul még 10 ig se tudnak elszámolni!!! Bevallom kicsit megszeppentem, hogy lebuktam a sétámmal, mikor egy nagy darab hölgy karomnál fogva felcipelt a színpadra. Ekkor derült mi hogy semmi baj nincs csak mindkét cica nyert a tombolán és annyi száraz tápot, és konzervet nyomtak a kezembe, hogy igen csak jól jött a hölgy segítsége a hazacipekedésben. Ilyen volt az első külföldi kiállításunk. Folyt. köv.