Már hosszú hónapok alatt, érlelődött bennem a gondolat, hogy leírom hogyan is jutottunk el idáig, hogy Yoda Világbajnok legyen. Egyáltalán mi motivált minket, a cél megvalósításában?
A kezdetek kezdetén, nem is gondolkodtam komoly tenyésztésben, csak Birman CICÁT szerettem volna. Aztán Birman CICÁKAT szerettem volna. Aztán már Birman KISCICÁKRA vágytam, és innen már egyenes út vezetett a tenyésztéshez, habár barátaim, és tenyésztő ismerőseim is óva intettek tőle. A kiállítások egyáltalán nem érdekeltek, sőt sajnáltam rá az időmet. Engem mindig is a lelki kapcsolat az állatokkal volt az, ami igazán vonzott, nem pedig a megjelenésük tökéletessége. Doroty cicám az első Birman macskám például ezért nem volt soha kiállításon. Aztán jött ugye a 2. Yoda a 3. Gina és mégis elmentem egy kiállításra a Lurdy házba. Teljesen meglepődtem, egészen más volt mint amire számítottam. Pozitív értelemben nagyot csalódtam. Először is közel sem volt olyan zsúfolt és unalmas mint nézőként, fordítva: kellemes tér van a ketrecek mögött, egész nap lehet cicázni, izgalom, hogy a bíró hogyan értékeli a cicát, megkapja e a címet… Külön kihívás a cica- gazdi kapcsolatban az, hogy egy ilyen idegen, stresszes környezetben is harmonikus, nyugodt kiegyensúlyozott maradjon a cica és a gazdi is. Nem egy cicát látni a gazdája ölébe kinyúlva dorombolni a ketrec mögött, nem pedig elbújva a ketrec sarkában, összerázkódni ha a gazdi hozzáér. Persze ez a cica fajtájától is függ, de a tökéletes bizalmat szimbolizálja a cica és a gazdája között, ha a cica ilyen körülmények között is kedves dorombolós cica marad! Később arra is rájöttem mennyire fontosak a kiállítások, az idegrendszer tesztelésére. Szakmailag úgy mondjuk, hogy mennyire bírja az állat a terhelést. Ha elkezd fújni, karmolni, harapni akkor én semmi esetre sem tenyészteném azt a macskát. Mert bizony ez gyenge idegrendszerre vall. És ne csak a küllem alapján szelektáljunk hanem idegrendszer alapján is. Kutyázásból sajnos sok példát tudnék hozni ahol a „küllem tenyésztőknek és szaporítóknak köszönhetően teljesen tönkrement a fajta. Vagy külön vált mint a Német Juhász esetében Küllem és Munka vérvonalra.
Nagyon elcsodálkoztam, hogy milyen érdekes emberekkel lehet találkozni, beszélgetni mind a kiállítók mind az érdeklődő látogatók között. Rádöbbentem, hogy sok hasonszőrű állatbolond van még rajtam kívül és nem csak én vagyok az UFÓ. A macskások között bizony találkoztam, kutyakiképzővel és lovas edzővel, vagy díszmadár tenyésztővel, vagy aki hüllőzik a macskák mellett. Persze, hogy rengeteg közös témánk akadt.
Aztán jött a bírálat, ahol mindkét cicánk igen jól szerepelt. Ami tagadhatatlanúl is nagyon jó érzés. 🙂 Az igazán nagy fordulat azonban a vasárnap este, a kiállítás zárása után történt. Folyt köv.
