Meghitt pillanatok

Az én életemet minden túlzás nélkül bearanyozzák azok a pillanatok, amiket cicáim társaságában tölthetek. Éjjelente, amikor fordulok és kezem hozzáér a selymes pihe-puha bundájukhoz, rögtön finoman végig simítom Yodát, amire ő mély dorombolással válaszol. Kezünk összeér a férjemmel, aki ugyanakkor, ugyanott próbálja simogatni a kiscicát. Nevetünk. Yoda kinyújtja kis mancsát, hogy gyengéden hozzám érjen vele. Alszunk tovább, de még az utolsó éber pillanatomban érzem, ahogy a másik Birman cicám, Doroty a hátamra gömbölyödik. Így kérem lehet nyugodtan – békésen aludni. Bizton állíthatom, jobban működik, mint bármiféle altató pirula. Ma reggel, ahogy dolgozni indultam és még kómásan zuhanyoztam, elmosolyodtam, ahogy láttam cicáim elkeseredett küzdelmét, hogy mindketten odakuporodjanak a kislányomnak készített fellépőre és így belássanak a zuhanyzóba. Aztán, amikor az arcomat krémezem, a mosdókagyló szélén egyensúlyozva dorombolnak, hogy kihasználjanak minden percet, amikor együtt vagyunk.

Igen, tudom szerelem ez a javából. És szerencsére a szeretetnek soha ki nem meríthető forrásai vannak.IMG_3907

További hírek

Saba Poppy Birman macska kisgyermekkel fürdőkádban Magyarországon – valós vevői visszajelzés, nyugodt együttlét

Miért követnek minket mindenhová a Birman cicák?

Saba Xylo fóka pont Birman kandúr kiscica simogatás közben

Hogyan válassz Burmai Szent Templommacska kiscicát – és honnan fogod tudni, hogy ő az igazi?

Saba Yuna fóka point Sacred Birman nőstény kölyök – elérhető és foglalható

Hogyan válassz megfelelő Sacred Birman kiscicát? – Útmutató családok számára

Saba Vela csokoládé point Birman kiscica 8 hetesen, gyönyörű szemekkel és elegáns megjelenéssel

Elérhető Sacred Birman kiscicák Európában – 2026 tavasz / nyár

Saba Vico Birman kiscica 8 hetesen húga mellett állva

Birman kiscicák együtt – Saba Vico és Saba Vela története

Saba Birman ICH Saba Una Burmai Szent templommacska – nemzetközi kiállítási címekkel rendelkező Sacred Birman macska a Saba Birman tenyészetből

Birman kiscica keresésekor sok család végül Saba Birmant választ