Hazaérkezésünket követően őt muszáj volt elkülöníteni a többi cicámtól mindaddig, amíg a szükséges állatorvosi vizsgálatokon és vérteszteken át nem esik, nem érintkezhet a mi cicáinkkal. Legfőképp Ginával nem, aki első babáját Dianát gondozza!!!! Az egyik fürdőszobánkat szemeltem ki neki időleges, csak egy éjszakás szálláshelyként. Az örömömet megduplázta Anna, kislányunk boldogsága, aki ha még ez lehetséges, akkor nálam is jobban örült az új Birman cicának. Fel-le rohangált a lakásban miközben nagyokat nyerített (mert mostanában ő lóvá alakul), és olyan kedvesen simogatta, nyugtatta Naomit, hogy még a könnyem is kicsordult. Nem mintha Naominak bátorításra lett volna szüksége. Egy pillanatra se illetődött meg, még Anna furcsa ló hangjaitól sem, hanem hol hozzá ugrott és neki dorombolt, hol az én ölembe dörgölőzött. Az igazi kalamajka a fürdés közben alakult ki. Anna bal kezén gipszet visel, mert sajnos egy óvodai baleset közben kificamodott a könyöke. Éppen a gipszét zacskóztam be a fürdéshez, mikor Naomi próbálta levadászni Anna gipszelt kezét, hiszen a zacskócsörgés mi mást szolgálhatna, ha nem a vele való játékot. Anna persze nagyokat kacarászott, én egyik kezemmel próbáltam a gyereket tartani, nehogy elessen a kádban, ahogy ugrál, a másikkal pedig megakadályozni, hogy Naomi beleessen a fürdőkádba, ahová felugrált. Nehéz volt komolynak maradni egy ilyen helyzetben, Naomi nevetésünktől fellelkesedve még elszántabban vetette magát a habokba. Végül a férjemet kellet bevetnünk segítségül, aki kimenekítette a gyereket és a macskát is a vízből. Az első éjszaka árnyoldalához tartozik, hogy Naomi eldöntötte, ő ugyan egy éjszakára se marad nélkülünk a fürdőszobában és még éjfélkor is ordított. Végül megadtam magam, Dorothyt kiköltöztettem a nappaliba, Naomit a hálóba, ahol aztán nagy dorombolások közepette, kettőnk közé feküdt és végre elaludt.
Hát ilyen volt az első esténk Naomival.
